2014. szeptember 14., vasárnap

2014 szeptember


Eredetileg úgy volt, hogy friss kutatási élményeket gyűjtök be, ám a Velem kapcsolatos indulatok minősége és ereje más vizekre küldött.

Ahogy azzal a Feladattal végeztem, ismét folytatom a halálkutatást. Mivel ez a lap vélhetősen sokáig kinn lesz, az idetévedőknek pár szóval vázolom a Lényeget.

Eredetileg ez egy autodidakta istenkutatásnak indult, melyben ateistaként tudományos bizonyítékokat kezdtem keresni isten létezésére, ugyanis rájöttem arra, a világ racionálisan megmagyarázható. Ha egy .mp3-es formátumú zene képes az érzelmek átadására, akkor tudományosan bizonyított tény, hogy érzelmek leképezhetők 1-esekre és 0-ákra.

Ellenkező esetben közvetett bizonyítékunk van egy olyan tárolási rendszerre, melyhez csak fizikai objektumok szükségesek (használni sokan használják, jóval kevesebben értik is, ám tudományosan még senki nem magyarázta meg). Amikor a kristálykoponyákat tudományosan megvizsgálták, nem találtak semmit. Persze, mert nem is ott keresték. Ha egy gyertyalángot megfigyelsz légmozgásmetes környezetben, időnként olyan villódzásba kezd, mintha adatforgalom menne rajta keresztül. Ezek bizonyítékok, melyekkel senki sem foglalakozik.

Ugyanis ateistaként felvetődött bennem a kérdés, ez a sok értelmes ember miért jár templomba? Hallva azt a sok baromságot, amit ott nyomatnak. Ahogy találkoztam a spiritualitással, rendszerben láttam sok különböző filozófiát és az első spirituális megtapasztalások után elkezdett érdekelni isten létezésének bizonyítása.

Igen ám, de először definiálni kell. Nos ez verte ki a Biztosítékot pár helyen, melynek során rájöttem arra, az istenkutatás és a halálkutatás majdnem azonos területek. Ha az elejére mész és eddig elolvasod, valószínűleg bekapcsolódsz a Munkába. Ugyanis még csak a Földszintnél tartok, ám valahol a 13. emelet környékén lesz az átlagember szintjén megérthető.