2015 Január

Kutatási terepemen a következő megfigyeléseket tettem.

Létezik egy Határ, aminek itt mindkét végén túl is élnek együtt emberek. Az ember embersége nem engedi meg az eltérő képben megjelenést, ezért egy standard alakult ki, hogy ki tekinthető embernek. Ember az, aki megszületik az idő egy adott pontjában, leéli az életét és az idő egy másik pontjában meghal. Az életük tudatilag rögzül egy születésnaphoz, amihez képest múlik az Idő. Igy öregszenek és halnak meg.

Ha a tudatuk és az agyuk elér egy fejlettséget, akkor képesek a Világra úgy látni, hogy élesen elkülönül a másiktól és ezt eltérő nevekkel is lehet emliteni. Egyelőre csak szlengjeim vannak az elnezevésükre, az őslakosság, mármint a szellemi őslakosság az egyik és a fejlett ember a másik. Közöttük húzódik a Határ.

A halál kérdése is változik a 3D-n túli tartományokban, ahol az idő elkezd kicsit másképp viselkedni. Akinek tudata tudta stabilizálni a 3D-t a magasabb dimenziós csatornáival, annak megnyilik a lehetőség arra, hogy visszafiatalodjon, vagy más módon biztositson magának örök életet. Ám mi van azok szeretteivel, családtagjaival és a környezetükkel (munkahely-barátok), meg a stadionokban a tömegekkel? Ki vetit őket? Ők.

Ez mind a mai napig komoly értelmezés-eltérési probléma volt az Éggel, talán sikerült egy elég jó modult készitenem rá. Aki a valóságban él, annak a történet vége a Halál. Aztán a tudata (aki sosem érzékeli a saját halálát, mert na bumm, leszületik újra) tud-e alkalmazkodni ahhoz a fejlődési irányhoz, hogy igyekezzen megtartani az értékes emberi alakjait, az nagymértékben függ Tőled, hogy mit hiszel és mit tudsz a Halálról.

Talán ennek mélysége is adhat valakinek Rangot!