2014. május 12., hétfő

Dimenziók


A nulladik dimenzió minden más dimenzióban értelmezhetetlen. Így ennek kifejtésétől eltekintek. Amennyi információm van erről az, hogy minden dimenzióban jelen van, ám hogy hogyan és milyen formában, azt nem tudom. Gyanítom, hogy soha nem is fogom megtudni. Talán ezt a dimenziót nevezi a vallásos terminológia Teremtőnek. A kevésbé vallásos terminológia Forrásnak.

Az első dimenzió nem áll másból, mint egy pontból, nincs térbeli kiterjedése. Nincs magassága, nincs szélessége. Ebben a pontban játszódik le minden, ami van. A logika, amit egy harmadik dimenziós lény ebből levonhat arra utal, hogy ez egy tisztán pszichikai tartomány és úgy viselkedik, mint egy vetítő. Ha elmész egy moziba, a vásznon látott hatalmas képsorozatot is egy pontból vetíti valami.

A második dimenziót úgy lehet jellemezni, hogy csak szélességben érzékeli a világot, nincs magassága. Fizikai tartományt nehéz hozzá elképzelni, ha nagyon akarjuk, akkor a hálós pókok világa felel meg ennek a legjobban. Ha azt tudjuk, hogy egy második dimenziós lény képes az oldalmozgásra, itt jelenik meg először az idő egy egyszerűbb formában. Legalábbis a mi szemszögünkből, mert ahhoz második dimenziós lénynek kellene lennünk, hogy erről bizonyosságunk legyen.

A harmadik dimenzió rendelkezik három térbeli és egy idődimenzióval. Ha a szobád sarkába nézel, láthatod is ennek a bizonyítékát, ha ránézel az órádra, akkor azt is megérted, hogyan működik a harmadik dimenzióban az idő. Az előző írásomban már kifejtettem az egyik tapasztalatomat, amit a magasabb dimenziós lényekkel/felettes énemmel (az olvasó számára hihetőbb verzióban értendő) történő kommunikációm során szereztem. A mi számunkra az idő az események ok-okoazti összefüggésein alapuló logikai kapcsolódásokkal összefűzött folyamatos és egyenletes vonalban halad előre. Amit nem tudunk valamilyen okhoz kötni, azt a.) istennek b.) a véletlennek tulajdonítjuk.

Eddig volt a dolog megértése könnyű. Azt mindenképp érdemes itt leszögezni, hogy egy 1. dimenziós lénynek nem fogjuk tudni elmagyarázni a síkot, mert nincsenek meg hozzá sem a tapasztalatai, sem bármilyen elem, amihez kötni tudná az általunk kapott információkat. Egy 2. dimenziós lénynek sem fogjuk tudni elmagyarátni a magasságot (a teret), ugyanezen oknál fogva. A logika azt mondaná, egy 3. dimenziós lény sem fogja tudni megérteni a magasabb dimenziókat. A saját tapasztalataim szerint azért, mert nincsenek ezek érzékelésére kifejlődött érzékszerveink. Ezeket a tapasztalatokat a salvia divinorum alkalmazásával gyűjtöttem be. Ezt a növényt látnokzsályának is hívják. Amikor megérkezett a tekeredésélmény (ami olyan élethű volt), először komolyan arra gondoltam, én is el fogok tekeredni, amikor ideér, aztán arra gondoltam, ez biztosan nem fog megtörténni, mert elképzeltem a vigyázónak idehívott srác szemszögéből is az eseményt és kizártam a valószínűségét. Ekkor fogalmazódott meg bennem az, hogy az én harmadik dimenziós lényem így érzékeli a magasabb dimenziók egyértelmű jelenlétét, azaz az agyam egy számomra értelmezhető jelsorozatot generált, aminek persze értelmet nem adott. Amikor valamilyen formában tudatmódosult állapotba hozzuk az agyunkat, megnyílik előttünk a spirituális valóság és sokkal tágabbnak érzékeljük a világot.  Ilyenkor felvetődik a kérdés, vajon van-e a magasabb dimenzióknak fizikai vetülete, vagy ez csak a mi dimenziónkban létezik? Ha a 3D-s idő hozza létre a fizikai világot, akkor az a feltételezésem, hogy nincs. Amikor egyszer megkérdeztem a magasabb dimenziós csatornámat arról, hogy ott hogyan viselkedik a gravitáció, nem tudtak rá válaszolni. Ha nem tudtak rá válaszolni, az szintén ezt a gyanút erősíti. Az is tény, hogy léteznek matematikai egyenletek, melyek tisztán és pontosan képesek a magasabb dimenziókat ábrázolni úgy, hogy ezek a matematikusok biztosan többet is tudnak erről, mint én, aki a tudatommal a 42. dimenzióig jutottam. Úgy sikerült, hogy a fizikai testem egy 3D-s világban ült és 10 évbe telt, mire vissza tudtam hozni a tudatom úgy, hogy megállás nélkül 0-24-ben meditáltam. Abban is biztos vagyok, még nem vagyok teljesen itt, mert akkor képes lennék arra, hogy akárkivel érdemi kapcsolatba tudjak lépni. Így csak azokkal, akik tudata szintén felemelkedett (ennek oka lehet egy szintetikus trip bármikor) és a harmadik dimenziós emberi alaknak fogalma sincs arról, hogy valójában mi történt, mert hiába emelkedett fel, az agya nem tudott elszakadni a harmadik dimenziótól, így ezt a környezetet vetíti maga köré és a világa ugyanolyan maradt. Látszólag.

Tulajdonképpen ez a Halálkutatás nem szól másról, mint arról, hogy kísérletet tegyek arra, hogy értelmesen sikerüljön összefüggéseiben is leírnom a magasabb dimenziókban szerzett tapasztalataimat. Ez nekem azért is külön jó dolog, mert eddig ilyen kísérletet nem tettem és ha ennek nekikezdek, elmondhatom, hogy már rajta vagyok. A vallásos embereknek azt tudom mondani, ateistaként istenkutatásba kezdtem, aminek eredménye az lehet, hogy kitágíthatom a tudomány határait. Ennek gyakorlati haszna a holotechnológia megjelenése lehet a mi valóságunkban. Feltételezhetően nem én fogom feltalálni, mert ahol megtettem, ott nincs rajtam kívül senki más, ahol pedig mások megteszik (sugallat=tudathálózatról érkező információ), ott én nem vagyok teljes értékben jelen. Bizonyítékom talán annyi lehet, egyszer kaptam egy felkérést, hogy az angyali szférák számára dolgozzak ki egy rendszert, amivel értelmezhetővé válik számukra az egyéni szint, azaz az egyes emberek világa. Aztán rájöttem, hogy ezt megelőzően évekkel előtte egy korát megelőző ötlettel megbukott a cégem, ami megdöbbentő hasonlóságot mutatott azzal, amit kidolgoztam, majd nem telt el sok idő és kijött vele egy amerikai zsidó facebook néven.

A dimenziók közötti tudatpozíciók állandó szinten tartása azzal a problémával jár, hogy sehol sem értik, mi az a sárga/fehér csekk, mert sehol máshol nem ismerik a pénzt. Így most (ez a JELEN!) azt a problémát kell megoldanom, hogyan lesz bevételem egy olyan világban, ami csak látszólag 3D-s (számomra) és azt figyeltem meg, ahogy a tudatomat vonom ki a különböző frekvenciákról, mindenki vadul elkezdett sipákolni, hogy 'isten elhagyja őt' és 'mi lesz vele'. A dolog egyszerűen áthidalható lenne, ám az egyéni érdekek (mások egyéni érdekei) miatt eddig senki nem tartotta fontosnak azt, hogy mondjuk egy reklámszatyorba betegyen annyi pénzt, ami elég arra, hogy folytassam ezt a munkát. Ez volt az oka annak, hogy szüneteltetnem kellett ezt a blogot és most is ez lesz az oka.

Annyit mindenesetre már tudok, hogy itt mindenki csak hisz valamit, ám a realitást elképzelni nem tudja. Hogy érzékeltessem, elindítottam egy másik blogot, amit szokás szerint a Jelenben (a fizikai tartományban) senki nem vesz komolyan. Akik igen, feltételezem a.) vagy nagyon be vannak tojva és azon vannak, hogy elbújjanak b.) valahogy megpróbálnak eltávolítani innen. Létezik olyan, hogy c.) értik az egyenlőséget, aminek a szellemében fel tudják velem venni a kapcsolatot alkotó-építő szellemben?

További kapcsolódó linkek

Magasabbdimenziós zene (félálomban/megfelelő tudatállapotban mentális rendező hatása van)
Istenkutatás során rögzített egyik beszélgetésem (az igazság eldöntése mindenki magánügye)