2014. május 8., csütörtök

Életed filmje


Amikor kinézel a szemeiden, az agyad vetíti a világot és egyben dolgozza fel a világban veled történő eseményeket. két dolog határozza meg azt, hogy mit vetít:

1. mit hiszel
2. mit tudsz

A mit hiszel az agy intuitív zónájában létezik, a mit tudsz a racionálisban él. Alapállapotban az lenne a szerencsés, ha mindent, amit tudsz, azt a magad tapasztalatából építenéd be. Ám nem így van, mert először a Szülők kezdik neked magyarázni a világot, később ebbe belép az Iskola. Ahelyett, hogy saját tapasztalatokat szereznél, kénytelen vagy elfogadni a másét. Ennek közvetlen oka az, hogy az Egyéni Tudat nem képes befogadni ennyi mindent, a rendelkezésre álló időd pedig nem olyan hosszú, hogy azt a sok dolgot egyedül megtapasztalhasd. Ezért szakterületekre bomlik a Tudás és azokat nevezzük szakembereknek, akik egy adott terület tudorai. Amikor elmész valahova dolgozni, részévé válsz egy Csapatnak, akik minden tagja ugyanazért a Célért tevékenykedik. Azaz az egyéni tudat oldalán létrehozol egy virtuális kollektív tudatot, aminek részévé válsz. Ez a virtuális kollekítv tudat munkahely néven szintén része egy sokkal nagyobb rendszernek, amit társadalomnak hívunk. A társadalom az a szerveződési egység, amiben egy nemzeti halmazban meghatározható embercsoport megszervezi Önmagát.

Amikor gyerekként megtudod, hol a helyed a világban, azt természetes formában el is hiszed, hisz a szemeid előtt látod, hogy úgy is van. Létezik azonban pár láthatatlan dimenzió, amin keresztül szintén csatlakozol bizonyos csoportokhoz, ám ezeket a köröket, nem látod, mert nem ismerhetsz mindenkit, akinek mondjuk ugynanaz a hobbyja, mint neked. Ezekkel az emberekkel egy tudati csatornán kommunikálsz és ezzel csak az intuitív agyi területeid foglalkoznak, vagyis a pszichikai világban maradnak azok az álmok, miket gerjesztesz. Ritkán valósulva meg a Külvilágban. Azok az emberek, akik mágiával foglalkoznak, arra tesznek valamilyen formában kísérletet, hogy ezeket az álmokat lehozzák a Realitás Szintjére és megtörténjenek. A hitet úgy határoztam egyszer meg, hogy a hit a nem tudásból eredő feltételezés. Jó poén, de ez csak az Igazság egyik fele. A másik az, hogy pont ugyanolyan erővel vetít, mint a tudás, azaz a vágyaid, az érzéseid szintén vetítenek. Pont azért alakultak a vallások, hogy ezeket a vágyakat és érzéseket előre meghatározzák neked, nem véletenül avatnak be még gyerekkorban, amikor esélyed sincs eldönteni, akarod-e vagy sem.

Ha ránézel az életedre, találni fogsz benne olyan elemeket, amik tetszenek és olyanokat is, amik nem. Mindennek van egy oka, mi és miért történik veled. Ezekről az okokról tudsz valamit az időnek (és a tudásnak/látószögnek) egy adott pontjában, ami akár döntően meg is változhat az időnek egy másik pontjában, amikor a látószöged emelkedett, azaz mélyebb összefüggéseiben ismered meg az igazságot. Ha hirtelen egy darab olyan információ birtokába jutsz, amit el is hiszel és az gyökeresen borítja fel az addigi világrendedet, onnantól már mást fogsz magadnak vetíteni és a világod megváltozik.

Az Életed Filmjében Te vagy a főszereplő, a többiek csak mellékszereplők és statiszták. Ha ránézel életedre, mindjárt tudni fogod, milyen filmben is vagy te főszereplő és az mennyire érdekes. A nagy többség egy mókuskerékben szaladgál, hogy megfeleljen annak a pozíciónak, amit a Személyed elfoglal. Nem véletlenül mondják a sikeres emberek, hogy csak magadban kell hinned, akarnod kell, valamint szilárdan kitartani az Utadon és bármit elérhetsz. A mókuskerékből ugyanis így ki lehet jönni és a tapasztalat segít abban is, nehogy ismét beleszállj. Ha mégis megteszed, annak is van egy később megértendő oka, ám arra van az eszed, hogy használd és ha tudod, hogy az Életed is csak egy szerep, sokkal boldogabb lehetsz, ha helyesen nyúlsz ehhez az információhoz.