2013. március 29., péntek

Az Ezotéria


Akik valóban komolyan veszik az ezotériát, nem hívatják mesternek magukat és nem balettoznak kinn a Színpadon. Csak akkor, ha elvégezték a dolgukat és mennek lazítani.

Mindenki más ezo-bulvárt nyomat, csak ciki lenne ezt kiírni. Így helyette inkább nagyon fontos emberek. Aminek helyes megélése nagyon fontos a világ titkainak felderítésében, kérdés, hányan vezettetik magukat ebben a szellemben.

Nem tartom magam mesternek! Ha ez vádként felmerül, akkor Ti tartotok csak Engem annak. Egy mester ugyanis mindent tud. Én nem. Különben is, ha felmerül akár egy darab új információ, amit addig nem tudott, akkor addig hogyan hívhatta magát annak? Emiatt gyártották 40 évig  a Trabantot és a Wartburgot ugyanazzal a kasznival. Ha azt mondják, ez a két autó minden igényt kielégít, akkor ha elkezdenek fejleszteni, kiderül, hogy addig hazudtak, nem?

Nos aki tanulni akar, megteheti úgy is, hogy nem kell mennie sehova. Csak komolyan kell vennie a dolgot és mindenre ott az internet! Saját időben, nem stresszelve akkor, amikor csak akarod.

Ha nem érdekelnek az ezoterikus társadalomban a pozíciók és ettől ők megharagszanak, azzal bizonyítják, hogy semmit sem értenek az egészből. Akkor meg Nekem nem közöttük a helyem. Hogy hol? Ki tudja? Ha tudnám előre, nagyon unalmas lenne itt az élet.