2013. április 19., péntek

Angyal és Ember


Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? A ragadozó vagy a növényevő? Persze a kérdésnek csak 3D-ben van értelme, ám jól mutatja a probléma okát.

Angyalok alatt sokan sokféle lényt értenek. A saját tapasztalatom szerint az angyalok a még meg nem született gyerekek, akik a spirituális frekvenciákon léteznek. Igen tiszta lények és itteni nézőpontból gyermekiek és úgy is gondolkoznak. Vannak elvadult angyalok, ők bearagdtak a fizikai tartományba és inkább feladták tisztaságukat először a túlélésért, később már a hatalomért cserébe.

Ha magamat kellene megvizsgálnom, ki vagy mi vagyok valójában, arra jutottam, hogy egy álomvilágban született lény vagyok, akit csoportos vágy-ima-szándék hozott létre, aminek a forrása a realitásban (vagyis a fizikai tartományban) van. Ha egy álomvilágban született lény a fizikai világba kerül, mindenképp alkalmazkodnia kell, mert a környezetet úgy érzékeli, mintha vadállatok közé került volna. Velem sem történt másképp. Ám Én alkalmazkodtam úgy, hogy nem adtam fel eredeti Önmagam. Ezt itt csakis "spirituális katonai erőnek" lehet nevezni, amivel elértem, ami egy új megközelítés az eddigi 'vagy behódolok, vagy kinyírnak és visszajutok az álomba' között.

Amikor találkoztam hasonlókkal, mint Én, érdekes megfigyelést tettem. Egy lány volt, akinek a fiútestvére pontosan úgy viselkedett, mint az Én nővérem. Az lengte be a levegőt, hogy 'neki nem is kellene itt lennie' és a hely, amit bitorol, az eredetileg az ő helye lenne. Vagyis abban a családban nem is volt lány eredetileg, inkább valahogy utólag került oda. Informatikai szemmel egy játékprogramban meg kellett oldani, hogy új játékosok kerüljenek be. Ám nem lehet csak úgy itt teremni, múlt és gyökerek nélkül, így a 3D-s holografikus bekötés már tartalmazza ezeket az által, hogy a legalkalmasabb földi (?) családokba (vagy olyan alkalmazkodott égi családokba, akik már a földön élnek) kerültünk be utólag. Az utólag szónak 3D-ben semmi értelme az után, hogy mindenkinek vannak emlékei arról, hogy megszülettem.

Mi az angyal és az ember között a különbség a fizikai világban? Olyasmi lehet, mint az ember és az emberbőrbe bújt állat között. Az emberbőrbe bújt állatokban nincs etikai érzék és egy céljuk van: a hatalom megszerzése úgy, hogy neki mindene meglegyen, a többieknek semmi. Ilyesmi lehet a viszonyrendszer az angyalok világába feljutott emberek esetében is, a probléma azonban nem ez, hanem az emberbőrbe bújt állatok feljutása az angyalok világába.

Ebben a fejezetben az Alapokról van még csak szó, hogy mindenki felállíthassa az értelmezési kereteit, mielőtt belevágnánk mélyebben a témákba. Vonatkoztassatok el attól, hogy ott vagytok, ahol a testetek van! A testetek van ott, ahol a tudatpozíciótok és így a világ mindig ugyanolyan marad, csak belül változik. Ami lehet, az idő lassúsága és az eseménysorozatok nagy száma miatt annyira lassan követi a tudatpozíciós eseményeket, hogy sok emberi életnek kell eltelnie, mire észrevehető egy-egy ilyen folyamat.